Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

A Somhegy tetején

144 íalanitás, aztán elindul, amerre az elveszelt csöndet és magányt megtalálni véli. Még minden olyan néma s a vadásznak egyelőre semmi sem árulja el, hogy már megéledt az erdő; a hajtók messze vannak s a csekély nesz, amelyet okoznak, nem jut el idáig . . . Élő hang nincs egyéb, mint egy gyalázatosan tolakodó légy dongása; éppen most, amikor száz füllel figyelnék s hallgatódznám: nem robajlik-e valahol valami odabent. Nincs még izgató nesz; de valamicske halk surrogás kél s utána nyomban olyan sipoló nyíszorgás, mintha egy gombostűre került hőscincér jajgatna. Pötíömke zöldes kis madár áll tótágast előttem egy galyon. Nem vesz észre s oly közel merészkedik, hogy ha a tűzvörös esik a fején igazán égne, elfújhatnám a lángját. Egy „királyka" vadászik itt apró rovarra s lepketojást csipeget aközben. Szórakozottan nézem a szépséges magyar kolibrit s találgatom, hol is szólhat a társa. A hangja olyan vékony s elvesző, hogy éppúgy hallom fölöttem, mint mellettem; hiába keresem a piciny szárnyas pojácát, nem lelem. Végre is az én kis tornászom igazít el, minthogy ő is megszólal és lágyan sipolva röppen oda, ahol a másik „tűzfejü" sportol. Amikor eltűnnek, velők múlik az élet parányi nesze is. lljra a régi hallgatás vesz körül. Csak a szél bujkál folyvást és izgatja zörrenésével a képzeletemet. Érzem a vadászingerf, amitől minden érzékem felajzva les, figyel. Fedező bokromhoz lapúlva tekintek végig a hegygerinc nyílásán. Ki tudja, melyik pontján jelenhet meg hirtelen a lopódzó vad, amely a túlsó oldal rejtett sűrűségeibe vágyik. Sokáig tart s a csendben lankad a figyelmem. Merengő álmodo-