Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Itt járt

106 Drénó-gerinc alalí megmozdul ettől valami s lágyan hömpölyög-hullámzik. A hajnali köd az, a mely már megszületett s utazgat hol feljebb, hol lejebb, mint a tündérszövetté íakácsolt ökörnyál. Várok s az éjszaka szemének a lezáródását lesem. Az ég már nem az, a mi az imént volt. A hegy fölött a homály egy árnyalattal enyhébb s a csillagok szökdösnek. Pontban háromnegyed ötre! Három hónappal ezelőtt ilyentájt már rég fényes nappal ragyogott szerte a Mindenségem Hűs szél jár s az „erdei kakas" egyre ritkábban jajong. Hanem a helyett egy rigó riadt csacsogása sikkaní fel a völgyből. Most ébredt s rögtön rákezdi reggeli köszöntését. Vagy talán megijedt valamitől. Róka csúszhatott el a bokra alatt; vagy nyesi. Túl az „oszlai árkon", a meredek hegyoldal bokrai közt, erős, nyers zörrenés! . . . Ott nagy vad jár. Most még gyanútlan s így bátran mozog. Átcsörtet a cserje közt, úgy siet kiljebb, a hegyi legelőre. Vagy talán onnan igyekszik most már éj fogytával, erre; — visszafelé a nagy erdő tájára; nappali tanyájára . . . Most hirtelen megáll. Ugyanaz állítja meg, a mi engem is arra készt, hogy a lélekzetemeí visszafojtsam. Tul az ormon, valahol a másik völgy patakjából fölharsan az a „kürtszó." De az nem pásztorkürt. A kezdete dörejlő; a vége mintha egy óriási darázs zúgna el fülem mellett. Az erős, érces hangot elkapkodja a Drénótető is, a Szivszakasztó is, úgy verdesi vissza. A Debre-bérc alatt, a „vályus-kutak" tájékán, bőg egy szarvasbika! Itt pedig csend, — csend. A zörgés elnémul s nem is ismétlődik. A bőgés sem ujul meg.