Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Itt járt

Itt járt. Október eleje. A levegő tiszta; az ég nefelejcskék; az erdőn alig látszik valami fonnyadás; a hegyek messziről hamvasak; a völgyek gyepszőnyeggel boritvák. De a kecskerágó-bokor piroslik már a sok „papsapkától", amely rajta termett; s a „hecsepecs" is megérett a vadrózsa-bokrokon. Ősz van. Hiába langyos, sőt meleg még nappal a levegő; este és hajnalban megszületnek a ködök, a melyek most már sokkal tovább élnek, mint nyáron. Ámbár maga az éjszaka mégis ragyog; álomországból lopott fénynyel; halvány, szinte félénken lopódzó tündökléssel, amelyet a fogyó holdvilág hint szét. Az esték ilyenkor feketék. Az ég, mintha díszköntöst venne fel, ragyogó csillagékszerrel hivalkodik ; de azért homály borúi a földre ; s ez a homály az erdő mélyében kriptái sötétséggé szeret sűrűsödni. Ilyenkor már nincsenek élő hangok. Csak a bujdosó szél lelke nyög, sóhajt egyet-egyet. Mégis felriasztják a hallgatást valakik, időnkint. Néha jajgató, visszhangos, remegő sikoltás csendül végig a nagy csöndességen, a miről nem tudni: bús kísértetnek vagy kacagó őrültnek a torkából támadí-e. Az az „erdei kakas"; a lángbagoly, a mely főképen este és piíymalatt előtt szól. Azután, — sokkal riíkáb-