Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Az aratók dalolnak

Az aratók dalolnak Éj kezdete van és süt a hold. Az aratók nótáját hallgatom. Ide hallik a bojári nagy kertbe, ahol fehérderekú vén nyárfák alatt lesem azt a csudálatos, fantasztikus, tündéri játékot, amit a holdvilág játszik a nyári köddel. Ez a köd ritkaság ilyenkor. Hisz még csak tíz óra, s a hajnal szülötte, a fehér köd, már itt van. Úgy jött titokban, lopódzva, hogy csak akkor lehetett észrevenni, amikor már ráborította lenge leplét az egész rónaságra. A hosszú szérűskert végén a kerítést pótló akácfáknak csak a tetejök látszik ki belőle, mint egy sötét vonal. A ködtenger pedig hullámzás nélkül, véghetetlen egyformasággal terjed a pusztán, nyomát se mutatva annak a hömpölygésnek, ami a hajnali szellőktől, meg a kelő nap sugarainak a csiklandozásától szokott támadni közte.