Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Hajnal

61 előttem. Egy bak, meg egy suta a g

idájávai. A kelő nap rájok ragyogott és elkezdte szárítgatni harmatos osuhájokat. A bak alig volt tőlem nyolcvan lépésnyire; de eszemben sem volt, hogy véget vessek boldog életének. Olyan lett volna az, mintha az ambiciózus oroszlánvadász macskát lőne. Majd máskor, amikor nem leszek tele ezzel a mostani hangulatommal és a nagy bika képével; akkor talán ... Az erdő hangjai már javában zenéltek. A rigók csacsogtak; a vadgerlék villanó húzással szálldostak ki a mezőre; egy kökénybokor hegyén feketefejt! kis csaláncsattogató csevegett. Kint a mezőn rovarokra vadászva suhantak a fecskék s a kukorica szélén egy nagytányérú napraforgón megült egy kékcsóka. A nap tűzgolyója felgördült pályáján és nem engedte, hogy emberszem nézzen bele. Amikor visszaindultam a tanya felé, a tarlón fogolycsapatok és fácánok rebbentek fel előlem. Minden élt és élvezte a felséges kora reggelt; csak az elpuhult „világura" szívta álmában a szobai levegőt; nem tudva arról semmit sem, hogy milyen szép ez a külső világ és milyen csudálatos a nyári hajnal.