Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Hajnal

59 megy, hanem átrepül. Az egész útját megteszi nyugodtan, sietés nélkül, meggondoltan; így halad végig a kukoricán is; de amikor a végére ér, ő tudja miért, elveszti a bizalmát, a táblából nem lép ki, hanem megáll; vár egy kicsit, ügyelve körülneszel, azután egyetlen roppant szökéssel átdobja magát a levegőn ós nyomban eltűnik az erdőben. Lesegetésem ilyenformán éppoly izgalmasan várakozásos, amilyen bizonytalan eredményű vállalkozás; de még akkor is megéri, ha csak azt az egy bajnoki ugrást látom és élvezem. A bika agancsa cikkcakkos vonalban közeledve látszik egy darab ideig. A világosság pedig növekszik. A tengeri közt egy kis halom van, ott ritkásan állanak a tengeriszárak és csenevészek. Amikor a bika odáig jut, látom hogyan vöröslik a teste a gyér zöld között. De ez csak egyetlen meglepetéses pillán at, amelyet nem érek rá felhasználni. íme, a sötét szobor igazi színét megmutatja az erősödő hajnak Közeledik a nehéz pillanat. A bika már egészen lent jár a tábla végén. Ott nem tétovázik, hanem egyenesen, sietős lépésekkel tart az erdő felé. Már nemcsak egyvonalban