Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Tündérrózsa

37 gákat; meg e fölöttem átlibbenő s aztán a nád bugájára feszesen lecsapó szitakötőket, amelyek a xepülőművészet legtökéletesebb mesterei. Hozzájok képest kontár a villámgyors sólyom, meg a fecske, mert azok a szitakötő merész fordulatait nem bírják utánozni. Nézem a rovarvilág tipikus kis rablóit: milyen nagy buksi fejők ivan, óriási szemmel, s mekkorák a rágóik, amelyek a testök kicsinységéhez képest sokkal hatalmasabbak, mint a tigrisagyarak. Zománcos hártyaszárnyok megcsillan a verőfényben s az egyik zöldesen, a másik lilásan villódzik, bronzércalapon... „S-s-s-s-vs!" hangzik fölöttem hirtelen a jói ismert sisegő hang, amely eltérít a szitakötők tanulmányozásától. Egy pár vadruca húzott el a nád fölött alacsonyan; de mire a puskámat felkaptam volna rájok, már elkéstem . . . Figyelem a náderdő keskeny nyíláskáit a nádszálak között s meglátok egy kiváncsi apró szempárt, amely mereven bámul rám. Béka guggol egy letört nádszál mellett s csak a feje van kint a vízből, készen arra, hogy a legkisebb gyanús mozdulatomra búvárrá változzék s becnppanjon a sárgás-zöldnek tetsző mocsárvízbe.