Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Tündérrózsa

38 Nagy a csend; mozdulatlanságommal nem háboríthatom meg. Még a szúnyogot is tűröm, amennyire csak bírom; mert új megfigyelésre kínálkozik alkalmam. A nád rácsozata közt furcsa kis tömzsi madár tűnik fel, amint gyanútlanul kanyarog a nekivaló keskeny réseken. Egy kisvöcsök, egy liliputi úszóbajnok, pásztázza végig a nádas vizét s egy-kettőre úgy eltűnik, mintha itt sem lett volna. A csónak mellett merü evickél lefelé s szinte rúgja evezőivel a vizet, amíg a mélyben el nem búvik előlem. * Esteledik. A nap már nem látszik. A magas nád elfogja búcsúsugarait. Most már élénkül a nádas; kezdenek a vadrucák mozogni, hápogni . . . Egy raj magasan megy, a másik ugyanúgy jön. Most már ki kell eveznünk a tóság szélére, ahol a nagy mozgalmat könnyebben kísérhetjük figyelemmel. A pákászom lendít a csónakon és a nád attól megzizzen. Békák loccsannak le a csór nak széléről a váratlan indulásra. Amíg egy helyben ácsorogtunk, felkapaszkodtak hozzánk a behajló nádszálakon.