Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Tündérrózsa

33 zik. A fütyölő seneff élesen tyütyiizik. A bölömbika ümmögve fújja búgó nászdalát... És ott vannak a ritkán vagy soha meg nem szólalok: a cankók, a lilék, a godák, a gólyatöcsök, a batlák, a kanalas gémek; meg a tipikus nádi rablók, a réti héjják, amelyek lágyan lendülve úsznak a nádas felett és feldúlják a fészkeket, elorozzák belőlök a tojást, megfojtják a fészken ülő madarat, de a hang jókat sohasem hallani; némák, mint a surranó kísértet. A nádasok rejtik a járhatatlan ingovány okat, amelyek közt az emberre a halál leselkedik. Könnyebb a legzordabb havas titkait megösmemi, mint az ingoványét. Halakon, hüllőkön, csíkbogarakon, szitakötökön és a szúnyogok milliárdjain kívül a nádas még a madarak közül is csak a vízi meg a mocsári fajtáknak nyitja meg minden titkát. Kár lesz érte, ha örökre elmúlik. * A kiskúnsági síkságra süt a júliusi nap és me g r ez dí ti a messze ség ben a délibábot. A fülöpszállási állomásról porfelhő közt halad könnyű szekerünk a „Galambos" mellett a „Kurjantó" felé, amelyen túl terül a Bársony I.: Az én világom. 3