Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Ázás-fázás

143 nali cserkészetünk elé nagy reménységgel néztünk. És éjszaka — hó esett. Csudálatosan. szép havas tarkázat fehérítette meg a még jobbára lombos bokrokat és fákat. Tündéri panoráma volt az már éjjel is, amikor a holdvilág derengése mellett néztük, a havazás megszűnte után. Bizony nyugtalanul néztük. Hisz ez az időváltozás végkép elronthatta a mulatságunkat. Hajnalban az este még oly harsonás szarvasok csakugyan hallgattak. Egyetlen egy morgott néhányszor a Knyazován, amelynek a völgye éppen a vadászkunyhónk alól indult neki a hegy tetejének. Erre az egyetlen „bőgő" bikára indultam el, sokkal inkább bízva az isteni panorámákban, leendő gyönyörködésemben, mint abban, hogy találkozni fogok azzal az agancsos dalnokkal, amely — mire én hozzá feljuthatok — valószínűen már régen hallgatni fog. De nem hallgatott el. Ellenkezően, megbomlott szerelmi lendülettel udvarolt kiválasztott sutácskájának, amey nagyon kedvére való lehetett. Az elég gyakran felhangzó szarvaskürtölés minden porcikámat felvillanyozta; lihegve kapaszkodtam kísérő vadőrömmel a Knyazova tetejére, ahol a bika bőgött.