Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Ökörnyál

118 A szántásom puskás alak baktat. Gépiesen egyenletes lépéssel rója a rögöket, amelyeken' jókora körben fordul, és csigavonallal igyekszik a kör közepe felé. Itt egy minden gonosz bájjal megkenegetett nyúlvadász kísérletezik, szinte biztos sikerrel, mert fortélyos atyafi, aki tudja a nyúlszokást. A nyulat már messziről kinézte a szántásom, ahova vénasszonyok nyara évadján a tapsifüles ki szeret feküdni a jó melegen bizsergető napra. Aki ért a dologhoz, annak nem ördögség észrevenni, hogy hol van, mert mindig a barázdában lapul meg s minthogy a keskeny árokszerű laposban kétoldalt takarja a. barázdák fala; oldalt eső szemével ezt a takarást látja legjobban és nem ássa be magát annyira, mint a tarlón. Az alakja, ilyenkor hasonlít a nyereghez. Elől a kápa: a feje, s a nyereg hátulja: az ő hátulja. A szine rendesen világosabb a sötét szántásnál, így csak a vak nem látja meg, hol van. (Ilyen vak igen sok van, még a jó vadászok közt is.) Most már az a „törvény", hogy neki keli indulni elszántan ferde irányban a nyúl felé, egyforma sietős lépéssel (aki bírja szusszal, az még fut is), hogy a lapuló nyúl