Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Ökörnyál

119 azt higyje, hogy nem ővele törődik a vadász; de odanézni a nyúlra e közben nem szabad. A szeme szögletével is lát annyit az ember, hogy mozdul-e a nagyfülű a vackából- Addig kell csigavonalú körökkel közeledni, amíg vagy a nyúl únja meg a gyanússá váló közeledést, vagy olyan kicsi a távolság, hogy úgyis mindegy, mire szánja rá magát a lóvá tett pecsenye. Ha azután kiugrik, dörren a puska és bukfencezik a nyúl. Tudniillik, ha el nem hibázzák. De annak, aki még ilyenkor is hibáz, lőcs való a kezébe, nem puska. Ez a dörrenés csak annyi messziről, mintha a kondás pattantana egy jókorát a karikás-ostorával a malacai körül. Azok csak felkapják rá buksi fejőket, s ha elugranak is, csakhamar nekilátnak újra a turká1 ásnak, amiből élnek. A puskadörrenéstől mégis felriad a nagy legelőn pihenő túzokcsapat, amelynek az őrkakasa kezdettől fogva gyanúsan figyelte a nyúlvadászt. Mégis más hangja van a karikásnak. No meg a kondás alig mozog; inkább egy helyben ácsorog és őt már megszokták a túzokok. Hatalmas testű, remek kiállású, szakállas, hamvasfejű, rezes tarkázatú, pörge ka-