Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Ökörnyál

Ökörnyál Száll-száll az ökörnyál odakint a puszták szellőjárta síkján s fennakadozik az útjában nyurguló kórókon, amelyeken el-elmarad belőle egy kis febér fátyolfoszlány, a többit meg viszi a szél tovább. Az új vetés zöldjén október verőfénye ragyog. Itt van a vénasszonyok nyara. Már nem forró, csak langyos, mint a kialvó szerelem. Az ég derűs kékségére is mintha egy kis szomorúságot igyekeznék rácsempészni a földi hervadás, amely a fák lombozatát ritkítja, tarkítja, és zörgősre szárítja a kukoricaszáratGyönyörű ez a magyar ősz, amikor a letarolt mezőkön elterül az isteni nyugalom és a virágzás buja bokrétái már emlékezéssé válnak. Csak annál jobban megörül a szemünk az égszínkék katángnak, az itt-ott még piBársony I.: Az én világom. 8