Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Őszi hangulat

101 érkeznek, alulról felsápog-hápog valamelyik s arra az újonnan jöttek szinte alápotyognak, úgy sietnek lefelé. Ha egy lövést tennék, felriaszthatnám őket, de — el is riasztanám, pedig élvezni akarom növekvő sokadalmokat és kiváncsi vagyok rá, hogy mind oda igyekszik-e. Hallom itt is, ott is a jellegzetes susogást; de nem olyan közelről, hogy kár ne lenne a patronpazarlásért. Nézem, lesem a roppant forgalmat; az esti égre rajzolódó rucarajok tovasíklását, kanyargását, vonulását, elcsavarodását, leereszkedósét. Nem is bánom, hogy nincsen alkalmam lövésre. Megháborítanám vele a felséges csendet, ezt a bizalmas magányt, Mig így a kalandozó vadmadarak nem is sejtik, hogy valaki lesi őket, s bátran teszik, ami nekik jól esik. „Háp-háp!" hallom lújra, és a tarlóra, oda át, megint lepotyog egy nagy falka vadruca. Mind tőkés. Az este egyre homályosabbá válik. Kelet felé már egyáltalában nem látok meg arról jövő rucát, csak nyugaton van még annyi világosság, hogy egy-egy arra tévedő csapatot pár pillanatig követhetek a szememmel.