Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Őszi hangulat

102 A levegő mintha megélénkülne a surranó szelektől-; pedig csak a húzó rucák susogása olyan széljátékos. Már nem látom a fejem fölött átsuhogókat sem. Egyetlen lövést sem tettem eddig. Vaktában sütök el egy töltést, mert tudom, hogy arra minek kell következni. A dörrenésre mintha egy gyorsvonat robajlana fel a földről az ég felé. Ezer meg ezer vadruca szárnycsapkodása keveredik össze. Aki ilyen sötétben hallja, a nélkül, hogy tudná mi az, hirtelen támadt viharnak, gondolhatná. A nagy zúgás hamar csendesedik és nemsokára egészen elhal. A temérdek vadruca felhős seregben menekül a riadalom elől. Kisvártatva mély csend van körülöttem. Csak egy kései szúnyog dalol. Eszembe jutnak a túzokok, ott a kis kőriserdő táján. Messzire vannak tőlem. Tán fel sem éreztek a pukkanásra.