Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Őszi hangulat

99 Tíz túzok persze nyomban elbúcsúzott, de a vezér ott maradt. Nem restellem megvallani, futva siettem hozzá. Begyen volt lőve és olyan roncs lett, hogy kitömni sem lett volna érdemes. És lám, most megint arra tart tizenegy túzok s ott telepszik le a kis kőriserdő mellett. Fogadni mernék rá, hogy egy lépéssel sem közelebb, mint az a tíz évvel ezelőtt ott megszállott csapat. * Milyen piros minden!... Visszafordulok nyugatnak. A nap óriási golyóbisa éppen az ég peremén ül. Bele lehet nézni. Mintha csupa vér volna. Mintha megtelt volna búsan kiomlott magyar vérrel s most attól duzzadoznék annyira. Elkezd lefelé ereszkedni s a közben isteni drapériák festődnek körülötte az égre. Szivárványszínek enyhe változatokban, széles sávokban takarják a szemhalár szélét, s amint a vörös golyó lassan lejebb-lejebb ereszkedik mögéje és alája, a színek határozottabbakká válnak, mégis egybefolynak. Egyszerre eltűnik a leáldozó nap. Ahol lement, ott egy kis ideig véres tó terül, amely hamar átváltozik kékeslila ten-