Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Szüret

74 evez a húros, csudálkozva kering, nem mer a zaj miatt leereszkedni; csak nagy sokára gondolja rá magát, hogy levágódjék a kerítésmenti szilvafára, amely rakva van sárgahúsu kékes gyümölccsel. A fa derekán macskaméz csurog le, megragad rajta az őszi selyempille; lent a fű közt, hullott szilván lakmározik a hangyaboly népsége és tarka pillangó szálldogál szanaszét. Egyre ritkul a tőke gyümölcse, száz percentre folyik a dézsmálás. A maga sorára jól vigyáz a szedő, hogy ott ne felejtsen vagy egy billenget, mert nagy szégyen az ilyen pazarlás, amiért leszidják. Az ügyesebbje külön szedést végez, ahol vegyes a szőlőfaj. Más kosárra szedi a bakatort, meg az illatos muskotályt; messziről meglátja a hegyesen csipkézett levelű tőkét a többi közül; megismeri a fajt a levél formájáról. Ha meg máskép nem lehet, elvégzi a rendet a vincellér, aki szétrakatja az összeöntött fürtöt, úgy keríti sorát a külön sajtolásnak. Piros szemű bakator kínálkozik egy hamis szemű kis lány kosarából; a nyalakodó macska lecsípte már róla a legszebb szemeket s úgy szopogatja ajka közt, mintha cukor volna. Aközben pedig jár a keze, mint a motóla ; fogy előtte a sűrüszemű fekete szőlő, megörül egy fő kadarkának és irigyen