Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Szüret

75 sandít a szomszédjára, aki aprószemű rizling mézédes bogyóit incselkedve mutogatja neki. A túlsó soron egy még pajkosabb szerzet csengő kacagással mázol szét a „dézsás" száján egy fürt savanyú sváb szőlőt; az a boldogtalan csak állja békén, legfeljebb ha elfintorodik rá, mert le van foglalva a keze a dézsával és nem védheti magát. De valamennyinek túl jár az eszén a gazd' uram „aranyos jószága". Alig tizenhat éves a szentem, neki csak olyan játék ez az egész, meg az is, hogy a tábla túlsó végén fészket gömbölyít magának a sövény mellett futó árvacsalán közt és oda turbékolja a szomszéd Gyuricáját, aki úgy megberzenkedik a piruló arcú vadrózsa körül, akár csak a fiatal siketfajd. Se lát, se hall, amig a fifikus öreg rajtok nem üt és azzal szétrebbenti őket, hogy hadd várjanak még legalább addig, amig a farsangon új borral lehet lakodalmat csapni. Gyurkának még egy fél óra múlva is felhallatszik a szerelmes bömbölése : „szüret után lesz az esküvőm!"... „Nyúl! nyúl!" — sipog az árokparton egy megriadt viganós cseléd. Végig szalad a hangja a soron, a kíváncsiság felugrasztja a guggoló hadat, amely azután nyulat kiabál még akkor is, mikor a tapsifüles már az erdő aljáról villogtatja vissza a tükrét. Váltig csaszmatol is attól fogva a fű közt