Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Tenger

41 Mert a vizek országának szigorúan őrzött határai vannak. A tengerlakók közül amelyik átlépi, a végpusztulás vár rá. A mélység gyermekei közt is vannak csudásak, talán szörnyűbbek még, mint az ösmert régiókban. De csatát ezek egymással nem vívhatnak soha, egymás lételéről éppúgy nem sejtenek, mint két csillagzat idegen lakói. A monodon-monoceros és a phiseter-macrocephalos el nem bírná a négyezer ölnyi mélység súlyát, valamint Afrika elefántját is nyomorult bénává tenné Szibéria. S a tengerfenék titka még nagyon sokáig az marad ami volt, pedig nyüzsög benne az ösmeretlen élet. Csigák és puhányok hona van odalenn, amelyek születnek és nőnek, épp azért és épp úgy, mint a többi mulandó lény a föld felszínén, hogy megsemmisüljenek. De azért nincs a tenger mélye vigasztalás nélkül. Az élet örök fénye megvillan néha ott is, az ősvilág e szegény, elfeledett maradékainál. Ha nincs szemök, annál tökéletesebb minden más érzékök és némelyiknek csodálatos világossága van, hogy szebb a szine s a fénye, mint a szentjános bogáré. Csak a növény nem él meg benne. Ahol a holothuria violakék szine dereng a vízben, ahol a tengercsillag aranysárga korongja süt bele a nagy éjszakába, ott még a zöld hinár is meghal, kisenyved. Mert a növénynek nap kell, anélkül csak