Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Tenger

40 bői a tenger tűzijátékát, amelynek a pompája meghaladja az égi szivárványét. Sárga medúzák milliárdja villog; az oceánia narancsszínű fénybe borítja a tengert; vele jönnek a zoophyták külön légiói s mind-mind meggyújtják apró fáklyáikat. A protoplazma élenyül és meggyúl, foszforfény árad a rotható parányok számtalanságából; sárgán, pirosan, kéken és zölden fénylik a tenger utolérhetetlen szépségű pyrotechnikája. Láthatatlan pici lángnyelvek ezre folyik össze fénnyé a víz szinén; az úszó hal tűzsugarat szór el maga után, hogy úgy látszik, mintha meggyúlt volna a víz. Ott lebzsel a miriád protista; polip és mollusca kavarog a hintás hab tetején s meg nem szűnve hajtja ki magából picinyke meteorjait a cleodora. Ragyog tőlök az egész tenger, mintha nimfák nászára világítanák ki. Még lent, a mélyben, a part sziklái tövén is korallok égnek, úgy lobogtatják tündérfényöket s a csodás panorámát szemkápráztató tűzjátékkal tetőzi be a noctiluca miliáris irdatlan mennyisége. De száz ölnyire a viz szine alá mindebből egy sugár se száll le. Sötét a tenger alvilága; lakói mind megannyi kisérteti rémek, akik nem kerülnek a felszínre soha. Nem állja köztök egy sem a fényt, sem a nap melegét; némán, titokszerűen tengődnek ők hallgatag hónukban.