Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Látomány

124 Alig negyven lépésnyire tőlem egy nagy állat vált ki a sűrűből s a kopasz akácos dombnak tart... a szélben nem hallani lépése neszét, olyan az egész jelenség, mint a testetlen árnyék. Háttal van felém s látom a két fekete csíkot két oldalt a tükre alatt a combján; s aztán a sárgás fehérséget a két fekete sáv közt. Ez egy nagy szarvasbika! A tartásából, magas nyakállásából látni; az agancsát a homályban még nem is vehettem észre. De most fordul, oldalt halad föl a dombtetőre; ott kiemelkedik a feje a homályból s rárajzolódik a tisztuló égre. Hatalmas, remek fej az; rajta a korona; hercegi rangot mutat az agancságak száma ! Most sincs messzebb tőlem negyven lépésnél és áll, akár a céltábla. Elkezdek neki imádkozni: „Az Isten áldjon meg, ne kísérts ; erigy már! erigy no !" Mert hisz' — novemberben vagyunk; s szarvasbikát lőni már nem szabad. Máskor elnéztem volna óraszámra; most a pokolba kívántam: ne izgasson. És ment. Anélkül, hogy észrevett volna ; tovább ment, nyugodtan, büszkén, sértetlenül. A tehenek, amelyeket vártam, csak nem mutatkoztak. Valahol máshol válthattak ki az erdőből.