Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Látomány

123 másik, s a harmadik; mind néhány másodperc időközzel. A kakas azóta megindul s szaggatott futással, figyelő testtartással siet a sűrűség szélén — felém. Amikor két lépésnyire van tőlem, észrevesz, pedig csak a fejemet láthatta; a szememet, amint kíváncsian néztem. „Brrr! kakat! kakat!" — Riogva, ropogó zuhogó röpüléssel s éles kiáltozással száll fel; a tyúkok utána, de nem tartanak vele; most nincs közük egymáshoz. Csak éppen hogy ők is gyanút fogtak, megijedtek. A nagy kakatolás nekik is azt jelenti: vigyázz ! Most aztán igazán nincs többet élő nesz. . . Mintha halkabban sóhajtoznának a bokrok. Bent, a vágás rejtett mélyében, a léceserdő felől, mintha csörtetne valami. Nyitott szájjal figyelek, hallgatódzom. Elfojtott lélekzettel várok. Most már jöhetnének, hogyha akarnának. . . ez már az ő idejök. A bokromat minduntalan megtépik az egymást kergető szélkölykek. A messzebb eső sárga lomb egy pillanatra megtéveszt; úgy rémlik: szarvas toppant a tisztásra s kémszemlét tart, mielőtt kiljebb jönne. Minél tovább nézem a vöröses sárgaságot, annál jobban káprázik a szemem. A szarvas nem maradna oly sokáig egy helyben. — Másfelé tekintek... ah !