Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Néptelen tarlókon

114 A homokon tarka cingolány pattan fel előttem. Itt lakik legszívesebben, ezen a verőfényen. Eszembe jut játékos gyermekkorom, amikor egész nap is elvadászgattam a fürge cingolány-bogarakra. Kedvem támad, hogy ezt is üldözőbe vegyem, megkergessem. De hajh, csak keserves lihegés a vége a nagy virtuskodásnak. Alighogy megállok; a krumpliföld sarkáról egy nagy madár nehézkesen futamodik, hogy azután zuhogó szárnnyal emelkedjék a levegőbe Az egy fiatal túzok. A testvére is alkalmasint itt lapul valahol. Ha nagyon utána járnék, megtalálnám, fel is röpíteném. Bizonyosan merőn bámul rám valahol a fektéből, s csak azt várja, hogy feléje menjek. Akkor búcsúzik ő is innen. Vagy tán a kukoricatáblában hűsöl, akárcsak a töklevél alá húzódott süldő ?. . . Ha ott rátámad a cirmos: abból nagy meglepetés támad mindakettőjökre. Ekkora falat sok az elvadult macskának; a túzokkal ki nem kezd; minek törné magát, mikor a fogollyal mennyivel könnyebben elbánhat. * Egy alacsonyan szálló réti héjjá jelenik meg, s lassan úszik végig a szélben zizegő tengeri fölött. Az alattomos rabló meg-megáll a levegőben s kémszemlét tart, hogy ugyan mit rejt a gizgaz odalent.