Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Néptelen tarlókon

Ill nekilódulás a levegőben; de az út, amit a szöcske azalatt megtesz, annyi, mintha az ember egy ugrás­sal kétszáz lépésnyit birna haladni. Ki érné akkor utói? ! Az apró légy csak úgy rajzik a verőfény­ben ; utánam jönnek, a levegőben oszloposán kava­rognak ; ha valaki messziről nézné, azt hihetné: titokban égek s a füst a fejem búbján özönlik ki. Nagy riadással száll ki előlem egy csapat fogoly. Csirreg az öregje, pergő szárnnyal vezeti a gyereknépséget valahová, ahol nagyobb a nyu­galom. Alig szállnak egy jó futamodásnyira. Meleg van, s a fogoly olyankor nem szívesen repül. Hiába anyányiak már a fiatalok: hamar elfárad­nak ; hosszabb utat gyakorlatlan szárnyok még meg nem bír. Milyen csudálatos, hogy olyan összetanulva tudnak felkapni a levegőbe, anélkül, hogy az em­beri érzékek megleshetnék a jelt, amit a fogoly­falka minden tagja rögtön megért s követ. A leg­kisebb mozdulat se hívja fel előre a figyelmünket, amikor egyszerre száll fel perregő robajjal a falka. Honnan tudták, hogy melyik az a pillanat, amikor szárnyra kell kapniok ? A sűrű s elég magas fűben egymást nem is igen láthatták, amint lelapulva hűsöltek, pihentek. Az idegen mozgásra még job­ban lehúzódtak, mintha valamennyi a föld repe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom