Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Koczapuskások

Lengő tombol magában, de a gyönyörtől. Ez sikerült, gondolja. O biz' szándékosan lőtt melléje a nyúlnak. Dehogy is akarta meglőni. Csak hadd higyje ez a tökfejű Kesely, hogy tizenötödike van ma. Órákig bolyongnak a mezőn, a tarlón, a krumpliföldeken, a tengeritáblákon. Sokat durrogatnak; Lengő nem lő rosszul s már féltuczat foglya van. Kesely azt hiszi, hogy ott a jó hely, a hol a barátja jár s mindig a nyakán ül Lengőnek. Éppen közülök rebben ki egy csapat s Lengő felé fordul. Kesely se röst, odagyújt hamarosan. Lengő felordít. Mire lősz? hova lősz?! . . . Nem látsz? Megvakultál?! . . . — Mi a bajod? — kérdezi Kesely szorongva. —Talán meglőttelek? s máris letette a puskáját és keresni kezdte a bicskáját, hogy majd kiszedegeti vele a sörétszemeket a Lengő bőréből, mint máskor. — Majd meglőttél, morogja Lengő pipacspirosan a méregtől. — Csak majd? Hát akkor mit jajgatsz? Csakugyan is kaphattál volna. Oly hangon beszélt, mintha szép köszönetet várna azért, hogy nem lőtte meg Lengőt. — Nono, — dörmögi Lengő, s titkos elégültséggel pislog a nyuszira, a mely ugyancsak kilátszik a Kesely hálójából. Egész nap czipeli Kesely a nagy nyulat. Csak úgy nyög bele. — Odaadnám a foglyaidért, mondja végül Lengőnek, üzleti gondolatok között. Lengő nem is felel, a foglyait simogatja. Kesely annyira kifárad, hogy abbanhagyja a vadászatot s megy a szekérhez elemózsiázni, Lengő éppen egy csapat foglyot üldöz s csak jó félóra múlva jut el a pihenőhelyre. 42