Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

A „hivatalosak"

A „hivatalosak". Az úton jó ropogós hó van, s a faroló, széles, szalagszerű nyomok mutatják, hogy vasalaílan szánkóval járnak mostanában errefelé. Az út egyébiránt szinte nyílegyenes és a sártói pusztáról az angyalosi pusztára viszen, — avagy megfordítva. Körülbelől a középponton, három kilométernyire Sártótól és ugyanannyira Angyalostól, van a Kubáncsa Venczel fogadalmi keresztje, a mii abbeli vezeklésében állított volt, hogy szerelemmel ostromolta a mostohaleányát, a mi végre kisült. Kubáncsa Venczei azóta régen az ördögé, mert ámbár keresztet csináltatott, mégis folytatta illetlen udvarlását, a míg csak a guta meg nem simogatta. Voltak is, a kik látták, hogyan ült igen kényelmetlenül az ördög szarván, a mint a pokol fia gyors ügetéssel vitte hazafelé. Hanem ez most nem tartozik ide. Most arról van szó, hogy a nyílegyenes úton két ember jön szemközt egymással s éppen a fogadalmi keresztnél találkozik. — Adjon isten! — Fogadj isten! Az egyik kucsmás ember; vastag fekete kendő van körüítekergetve a nyakán és szűrt visel. A másikon bekecs van, erős halina-nadrágot hord és kanászkalappal ékeskedik. A kucsmás jön felülről, Sártóról, a kalapos meg alulról, Angyalosról. Hivatására nézve erdőkerülő mind a kettő. Az „angyalosi" valamivel fürgébb, — az kérdezi előbb: hova megy kend ? 121