Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

A „hivatalosak"

— Megyek Angyalosra, — mondja a sártói. — Én meg Sártóra, — mondja az angyalosi. — No lám, hát találkoztunk. (Ezt megint a sártói mondja; ránt egyet a közben a vállán s a szűrt feljebb dobja magára: a tarkója felé.) Hát oszt' kend miben jár? — Én-e? ... Én „hivatalos" vagyok. Levelet viszek a kend gazdájának. — Ne mondja! Lám, én is a hivatalt járom. Én meg kendtekhez vagyok pósta. A kalapos ember pipázik. Minthogy a szóbeszéd közt kialvóban van a pipája: elkezdi színi, fújni, szortyogtatni. Bütyökújjának a körmével meglapígatja a hamut s a kupakot a pipára gondosan rácsettenti. — Most feleúton vónánk. Hogy vannak otthun kendtek? — Ebbíz' a feleútja. Mi csak megvónánk valahogy. Jól malaczozott a nagy koczánk. — Aunye! .... oszt' hány lett? — Hát egyet agyonnyomott, egyet a papnak vittünk, kettőt eladtunk, négy meg szopik! azokbul jövő ilyenkor szalonna lesz. — Ammá valami! ... Ha meg nem vetné kend, megkínálnám egy kortyintással. — Mi a'? — Papramorgó. — Hun van? — Ihol-e. (Kihúz a bekecs béléséből egy hosszúkás üveget. Elszörnyűködik.) — Az Árgyilusát! . . . üres! A kucsmás megint ránt egyet a vállán. — Sebaj. Itt a perjési csárda, megtöltetjük. 122