Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Szegény Feri

— Még csak az hiányzott, hogy papolni kezdj. Bántotta biz' a gácsérodat a vörös ördög, nem én. 'Iszen régen elszállt. Azért jöttem, hogy megnézzem, mit kereshetett itt. Oszt' leszakadt velem a part, akkor sült el a puskám, csak úgy, vaktában. — Szegény Feri! — Mit óbégatsz! Nem látod, hogy didergek? Facsaró víz vagyok. Segítsz-e vagy nem, hallod-e?! Különös ember vagy, annyi szent. — Segítek, de hogyan ? Nincs itt semmi, sem kötél, sem létra. Megpróbálom, lefekszem a partra s lenyújtom neked a puskámat, ha belekapaszkodol, felhúzlak vele. — Oszt majd téged is berántlak s akkor itt csücsülünk ketten és ordítozunk ketten. He?! — Biz' az megeshetik. — No lásd, gondolj okosabbat, de azt mondom siess, mert már is vaczogni kezdek. Nagyon brutális dolog volt, de nem bírtam kiállani, hogy egyet ne kaczagjak. Ha belelőttem volna, akkor se nézhetett volna rám Feri sötétebben. — Kinevetsz? — kérdezte elhűlve. — Dehogy-dehogy! Csak elképzeltem, ha én is úgy járnék, s aztán úgy lenne, a hogy mondtad. — Kérlek, hadd máskorra képzelőerőd gyakorlását, — volt a keserű válasz. — Van már eszmém, Feri, — vigasztaltam. — Ki vele, szaporán. — A te ruhád már úgyis vizes, vesd le hamar s dobáld fel ide hozzám. Én majd kötelet csavarok belőle, már a mi alkalmas rá, azon aztán szépen kivontatlak. — Jobbat nem tudsz? — Szerencse, fiam, hogy ez is eszembe jutott. Félórányira van ide a legközelebb eső tanya, a míg azt megjárnám, hogy kötelet hozzak, itt gémberednél. 99 7*