Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - Szűzhavon

kínál a kisebb állatoknak. De egynémely terjedelmesebb boróka alatt meg tud húzódni még az őz is. A bokrot köröskörűi hósáncz határolja ; az egyúttal fölfogja a szelet, a metsző északi szelet, amitől még sokkal kegyetlenebbé válik a hideg tél. A hóborította boróka-telepek mintha kihalt titkos gnómfalvak volnának. Nekidomborodva, púposán gunynyasztanak egymás mellett, és várják, folyvást várják a régi lakókat, a nagyszakállú, hegyes süveges, élénk szemű, öreg arczú, rejtelmes törpéket, akik eltűntek innen, ahogy a meglett ember emlékezetéből eltűnnek lassankint a dajkamesék. A gnómok jól beférhettek a hófödeles, homályos boróka-rezidencziákba; ott mulatozhattak, kikaczagták a téli vihart; ha éppen akarták, apró lyukakat fúrtak a hófödelen, azon néztek ki a csillagos éjszakába, fel az égre; s azon át sugárzott be hozzájofe világos téli éjszakák tündérfénye. A gnómfalvak most mind elhagyatvák. A szűzhó nem mutatja a törpék picziny talpának a nyomát. Más nyomok látszanak most a legkisebb érintést is elárúló tiszta fehérségen. Az egyik gnómrezidenczia előtt megállott volt az éjjel valaki, aki négy lábon járt. A havon csonka keresztalakot mutatnak a nyomok, ilyenformán : O | o o o o o o o kettő egymás után, egyenesen, — kettő egymás fölött, kissé dőlten. Ez a baktató nyúl nyoma. Tapsifüles úr bekukucskálhatott a nyugalmat igérő bokor alá, nyoma szemközt fordúlt a rezidenczia bejáratának. De arra már nem szánta rá magát, hogy bemerészkedjék. Inkább, úgy látszik, megriadva ugrott el - 74 —