Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324
I. ÁLLATJELLEMEK. - Kaland
És csakugyan elkezdenek koczogni erre, ahol a vén Basa, a mindig éber, úgy áll, mint a czövek. — Ohó !... Ezt a róka mondja magában. Következik az a bizonyos másodpercz, ameddig a bagdadi szultánt a varázsló a víz alá dugta, és a szultánnak egy másodpercz múlva úgy tetszett, hogy hét esztendő történetét élte végig az imént, a víz alatt. A róka egy szempillantás alatt mindent megért, és végigtervez egyszersmind minden lehetőséget, ami a menekülését biztosíthatja. Egy másik buta róka már kiugrott volna az ijesztő jelekre s hanyatthomlok ment volna neki vakon a világnak és egyszerre magára csődítette volna a sok kutyát. De ez itt a főtoluaj, a kitanúlt kópé, aki nap-nap után ugyanezeket a veszedelmeket zúdítja izgalmak közt megvénült fejére. — Tudhattam volna, hogy az a vén disznó nem alszik !—mindig leskelődik,— s a szél a füzes felől fúj,nyilván megérezte az illatomat, — morfondiroz magában a róka. És elgondolja, hogy hányszor tette már bolonddá a tanyai kutyákat, amelyek eleinte botor dühvel, lármásan estek rá, ha megsejtették, s aztán a nagy hűhóval csak egymást hozták zavarba, ami alatt ő, a gonosztevő, a bajúsza közé nevetve illant el. Most erről szó sincsen. A vén komondor régen kitanúlta a fifikáí s olyan csöndesen tudja lesni a rókát, mint a kazal tövében gubbasztó macska az egeret. Különös tudomány ez, amihez nem is kutyához illő türelem kell. Hanem ezek már megtanúlták. A vén Basa már elfoglalta a maga helyét. Az onnan nem mozdúl. Jól tudja, hogy csak a füzesbe nem szabad visszaengedni az - 68 —