Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - A hóhér mulat

A galambok a háztetőn sütkéreznek, tollászkodnak; a hímek egynémelyike bugyog, turbékol; akad, amelyik a párját kergeti le a fészekhez, amelyben tán van is már tojás. A többi gunnyaszt, nézelődik, sütkérezik a napon. Egyszerre felkurrog a vén tarajoskakas és maga is inaszakadásig iszkol a tyúkól felé. — «Itt a héja, itt! kurrokokok!» kiáltja riadozva. A sok galamb esze nélkül vágódik le a tetőről erre az ijesztő szózatra; ösmerik már, jól tudják mit jelent. Aki most a háztetőn maradna, önként kínálná magát a halálnak. Vadúl keveredve suhognak hát el valamennyien, s íme, nyomban utánok megjelenik a rém. Ott kering a magasra törő galambcsapat alatt; úszik lassan, szinte gyönyörködve a rémületben, amit megjelenése keltett. A galambok ösztönszerűleg tartanak ugyanegy irányt. Jaj most annak, amelyik közűlök kiválik s külön útját keresi a menekülésnek. A héja csak azt lesi. Amelyik galamb a csapattól először elfordul, az oda többet nem is térhet vissza. Az ilyen egyes vadra szeret vadászni a héja. Az ilyet tökéletesen a hatalmában tartja. Játszik, kötekedik vele; ereszti, mint a macska az egeret, s aztán rögtön alája csúszik, feljebb kergeti, amint elsurranni próbál a szegény istenadta. Amíg sok van együtt, addig maga sem tudja, melyik legyen az övé, melyiket válaszsza ki. Zavarba jöhet a nagy mohóságtól, amelylyél valamennyit szívesen levágná. Nem is siet ilyenkor, tapasztalt gonosz elméje kieszeli, hogy előbb-utóbb félrekanyarodik valamelyik. Egyegy színpadi rohamot mutat, ijesztésűl. Suhanó lendűléssel oldalog fel, gyorsan; — a galamb azt hiheti, hogy no, most űzőbe kapja valamelyiket, s ettől szétrebben