Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - A hóhér mulat

Tekintete égő merev nézéssel furakodik előre; csorra már nyitva; hatalmas, inas lábán a karmok idegesen mozdulnak, készen rá, hogy minden pillanatban bevágódjanak a zsákmány testébe. A haláltosztó rém sötét árnyként siklik a földszinén. Mire az ostoba foglyok észreveszik, késő. Egy pillanat alatt lecsap egyikökre a héja. A többet mozgó, fejét fenthordó kakast pillantja meg előbb. Arra dobja rá magát. A szegény tyúkocskában megfagy a vér, amint az urát a hóhér karma közt vergődni látja. Csak másodperczekig tart a halálküzdelem; a héja egyetlen ütéssel kiszakította a kakas hátát. A tyúk egy rög mögött szinte ájultan búvik meg. Ha észrevenné a héja, neki is vége lenne. * A szárnyas hiéna nagyszerű lakomát csap most, úgy-e ? Dehogy! . . . Hisz' ez már harmadik gyilkossága a mai napon. Az első egy ürge volt; az éppen elég lehetett reggelire. A fogolykakas hülő tetemét karma közé szorítva emelkedik fel a rnadárhiéna. Meggondolt, kényelmes röpüléssel száll a mezőn át, akis erdőig. Ott, a bozótban, titkos éléstára van, ahova elrejti élelmi fölöslegét. A fösvény rút önzése dolgozik ilyenkor a vérengző bestiában. Hisz' csak szigorú télen szokott ráfanyalodni, hogy visszatérjen az ilyen eldugott pecsenyéhez. Máskor mindig van friss; ha egyebütt nincs, ott a falu, teli házi szárnyassal, galambbal. Ezek a falusi kirándulások csak az igazán híresek. Amikor a kertek sövénye mellett, a gyümölcsfák védőlombja között, úgy húzódik közelebb-közelebb a házakhoz a madárhiéna, mintha nem is élőlény, hanem kísértet volna. _ 40 _