Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

III. VADÁSZ-EMLÉKEK. - Farkas-játék

Az a bikahangú vénség meg ott fönt, a hegyen, egyre búgott; — a farkasténsasszony csak arra figyelmezett. Mintha az lett vóna az ura, ezeket meg csak úgy bolondítani akarta vóna. Hajh! milyet dobbant a szivem, amikor láttam, hogy egyszerre csak megindúl, fölfelé, majdhogynem egyenesen nekem! No, Szent Antal,két szál miligyertyát kapsz vasárnap, ha ezeket most ide tereled, — imádkoztam magamban, s ösztönszerűleg megnéztem hamarosan: meg van-e töltve a puskám. Volt rá időm, mert hogy vagy száz lépésnyire voltak tőlem atoportyánokaritkásdombaljában. Hát jóságos isten, a puskám nincs megtöltve. De még ez mind semmi, hanem a töltényeimet is a másik bekecsemben felejtettem! No, Szent Antal, négy szál viaszgyertyát kapsz, mihelyt haza kerülök, csak eltereld most innen ezeket a bitang népeket! Megmondom, ahogy volt, vaczogtam ám, de nem a hidegtől. Ha a négy farkas így, minden nélkül megorront : melegem lett volna. Még holdvilágnál is lehetett látni, hogy be van esve a horpaszuk. Ezek már régóta nem laktak jól. Kivált a Herkules, mert annak napok óta csak az asszonyra lehetett gondja. Még egy valamirevaló fa sem volt mellettem, csak bokrok. — Moczczanni se mertem. Találtam én már az erdőben bocskort, amelyikből farkas ette ki az oláhot! . . . Nem tudom, mi lett volna, pedig már az is szerencsém volt, hogy a szél a farkasok felől fújt; engem hát meg nem érezhettek. De mégis rám találhattak volna vaktában, ha nem üvölt úgy az az egy, fent a Hárshegyen. — 215 -