Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

II. HANGULATOK. - Vén asszonyok nyara

VÉN ASSZONYOK NYARA. i. Sárgul a falevél; forogva-libegve hull a galyról. A nap szelíden ragyogja be a falusi kertet, ahol az ősz édes hangúlatát szívom magamba. A tövissel borított sövényen sok veréb sütkérezik; többnyire mezei verebek. — Egyenkint szálldosnak le az elhanyagolt veteményes táblák közé, ahol sok a paraj, de néhány szál kender is akad. Kis idő múlva ropogós zajjal röpül fel valamennyi, s megül a tüskés sövényen, hogy alig pár perez múlva újra kezdje a gaz és dudva közt a lakmározást. Ez is mutatja a valóságos őszt, a mezei verébnek ez a falusi sáskajárása. Amíg a nyárból tart, addig ez a kis fekete-tokás jött-ment inkább a külső földeket látogatja. Az útmenti vetést kedveli, tizedeli. Aratás után lassanlassan közelebb kívánkozik azután a kertekhez, a hol szeptemberben már ugyancsak otthon érzi magát. Most újra megriadtak! Mind-mind felröppen s apró szárnyával megropogtatja a levegőt. Elkeveredik közéjök a házi verebek egy kósza csapatja is; valamelyik vén hímveréb éktelen csiripelésre gyújt, amit utánoz a többi. Ez az én falusi hangversenyem. A nagyhangú dalnokok közé folyvást uj jövevények kerülnek. A gyümölcsösből jönnek, ahol érik már a szilva. - 137 -