Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

II. HANGULATOK. - Alkonyat

A bábaszarkák elcsöndesedése is azt jelenti, hogy végkép eliszkolt az apró haramia. Mindjárt lemegy a nap. Az ég alján meggyúladt a levegőtenger; onnan izzo felhők gomolyognak ki, fehérre égett szegélyzettel. A mező fölött fecskék villámlanak. Oly gyorsan iramlik neki az űrnek némelyik, mintha nagyon elkésett volna s meg se szabadna most már állnia hazáig. Megpróbálom,hogy addig kísérjek egyetaszememmel, amíg látom. De megcsal valamennyi. A nagy versenyből egyszer úgy kanyarodnak vissza, hogy majd összetörnek bele. Jönnek sokan, vakon; alig egy pár arasznyira a fejemtől csapnak el oldalvást. Halk, csevegő, csivikélő hangokat hallatnak aközben. Némelyiknek vastagra duzzadt a szája a sok légytől-bogártól, amit összegyűjtött a fiai számára. Az ilyen gondos kis szülő aztán el is indúl végre egyenest; nem tér ki többet a nyílvonalból, ami hazafelé viszi. Hajh, hogy csücsülnek már az aprók a fészek szája előtt, s feszengve tolakodik előre közöttök a soros, aki még nem vacsorált; akit ennélfogva az anyai gondozás legsürgetőbben érdekel! Egy darabig itt röpköd a sok fecske a gyep fölött. Addig nézem, amíg ime már nincs mellettem egy sem; nem hallom a vidám, idétlenfecskehangot. Amottköröznek, vadásznak, ni! vagy száz lépéssel messzebb. Itt már nagyjából learatták a rovartermést; nemsokára még tovább vonóinak; néhol egy kicsit elidőznek, ide-oda kanyarodnak, amíg csak egészen el nem tűnnek a tanya irányában. A mező belehajlik egy nagy búzatáblába, amelynek nincsen vége. A gyönyörű zöld rengő hajladozással folyik - 110 —