Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

II. HANGULATOK. - Alkonyat

egybe, ameddig ellátok. A mozgó, elvesző távlatú zöldben, valahol messze szól egy szerelmes fürj. Csak a «pittypalatty»-ot hallom, a bevezető «va-vau»-t végkép elnyeli a messzeség. Már nem röpködnek a vadgalambok; a kopolya fölött csak egy hápogó gácsér kíváncsiskodik, lomha szárnyalással. Tán azt keresi: hova lehetett a párja az apró népséggel, a kicsi ruczákkal. Azok itt keltek ki a csonka fűzfa villás ága közt, onnan hordta le őket az anyjok a vízre. Szól a pittypalatty, szól. Egyéb hang sincs mára pusztán. Az est homálya kezdi beteríteni a fehér akáczfasort. Most még édesebb a szellő, amely arról lendűl felém. Az ég kéksége még tisztán, erősen látszik, de nem fényes már. Egyetlen egy csillag van rajt' e pillanatban — az esthajnali csillag. sm — ni -