Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316

II. RÉSZ. A JEGESTENGEREN

— 45 — oly tökéletesen is alkotott, míg odáig jut, hogy az embernek hasznot vagy örömet nyújtson! H délután sem hozott semmi újat számunkra. Hajónk lassan haladt előre a jég között, a hőmérséklet mindinkább sülyedt, hideg északi szél támadt és estefelé hirtelen oly sűrű köd vett körül bennünket, hogy kénytelenek voltunk megállni. Hzóta állunk mozdulatlanul, körülöttünk nehéz, sötét köd borít mindent, mely eltakarja előttünk a jeget, csupán pár méternyire lehet látni a hajó körül a sötétszürke sima víz felületét, azontúl már csak a szürke semmi következik. H fedélzeten nincs senki sem, mindenki lemenekült a hajó belsejébe a testet-lelket átjáró, nedves hideg elől. Mi is itt ülünk lent, a kis vaskályhában pattog a tűz, sőt még a gőzfűtés is működik, hogy a kabinokban melegebb legyen. Már egész otthoniasan érzem magamat ezen a hajón, hiszen ez most egy egész külön kis világ nekünk, melyhez életünk és sorsunk kötve van, különösen itt fent északon, hol a rendesnél is több veszélynek van egy hajó kitéve. Milyen egyedül, milyen elhagyottan is állunk most valahol a Jegestenger közepén és körülöttünk, ki tudja mily borzasztó messzeségekre, nincs más, mint víz és jég, hideg kietlenség! jJuguszlus 7. 77° 36' szél., 57° 49' hossz. Csakugyan a gyors változások, a meglepetések országában vagyunk! Tegnap éjjel még mozdulatlanul voltunk kénytelenek vesztegelni a nagy köd közepette, mely oly sűrűn vett körül, hogy úgy látszott mintha talán soha többé nem kerülnénk ki a nyomasztó szürkeségből. Ma reggel kabinom kis kerek ablakán kinézve, látom, hogy a ködnek nyoma sincsen és szép világos időben haladunk egy nagy jégmező mellett. Felsietek a fedélzetre, jobbról-balról a legszebb, beláthatatlan kiterjedésű jégmezők terülnek el. Hmeddig csak látni lehetett, a halmoknak, torlódásoknak szeszélyes alakjai tűntek fel, egy végtelen, fehér összevisszaság, mely a láthatáron belevész az égbolt szürkeségébe. Hlig hogy körülnéztem, egyszerre csak megjelenik az égbolt peremén egy vékony szürke sáv, mely egyre nő, vastagszik hihetetlen sebességgel közeledik felénk, mint egy óriási szürke