Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 3. A hajtás

— 90 — * Mikor aztán az erdei ösvényen hosszú sorban elindult a társaság, hogy állásait elfoglalja, visszhangzik az erdő a jókedvű társalgástól, mert hát a legelői járóknak sem szabad semmit elveszíteniük a leghátulsónak élczeiből; a zaj majd felveszi az erdőt, még a délutáni hajtásra kerülő részekben is csülökre áll a vad, nem tudván elképzelni hogy micsoda zenebona készül a mai napra, mert hát egy órával előbb már legalább is ekkora lármával a hajtók verték fel az erdőt. A puskások legalább is háromszor annyian vannak, mint a mennyinek szarvasvadászatnál az elállítandó vonalon helye lehetne, így aztán 30 — 40 lépésnyire kerül egyik puskás a másikhoz, a kik természetesen tovább beszélgetnek egymással még azután is, a mikor már megindult a hajtás. Csend csak azután lesz, a mikor eldördül az első lövés; ez a lövés természetesen rókára, nyúlra vagy szajkóra esett. Kérem ne tessék mosolyogni, két esetre emlékszem a saját élményeimből, a midőn a szarvasvadászatot szajkóra való lövéssel nyitották meg. Elképzelhetni, hogy a mikor minden nyúlra, rókára, őzre és szarvasra, mely a puskások vonalát keresztezi, a puskások szoros közelsége következtében 3, 4 sőt 5 lövés is esik, micsoda puskázásnak megy végibe ez a társaság. Szarvas természetesen a lehető legkevesebb kerül a hajtásba, de még sokkal kevesebb a terítékre. A második hajtás után kihozzák az ebédet, s annak utána a hangulat eléri azt a magasztos lendületet, a mikor aztán már igazán nem parancsol és nem engedelmeskedik senki. Ennek a vadászati módszernek megvan az a tagadhatatlan előnye, hogy a ki épkézláb kerül utána a vacsorához és a kártyaasztalhoz, az igen boldognak érzi magát, hogy meg nem lőtték, és nagyon meg van elégedve a vadászat eredményével. Egy ilyen vadászat után harmad napra találkoztam azzal az erdészszel, a kinek pagonyában vadásztunk, s megkérdeztem tőle, találtak e sok megdermedt vadat? E kérdésre az erdész szóról szóra a következőképpen válaszolt: »Az erdő csak úgy piroslik a sok verítéktől, s ezért nem is lehet semmi csapán eligazodni, de majd találunk elég dögöt a szag után.« Szarvasvadászataink legnagyobb átlaga ebből a fajtából kerül ki, s azért indokoltnak is fogja találni minden tapasztalt vadász azt a kemény mondásomat, hogy én ha rajtam állana, a szarvasra való hajtóvadászatot egyszer és mindenkorra betiltanám. Azt a fegyelmet, a mely egy ilyen vadászatnak helyes és rendszeres végrehajtásához megkivántatik, még a németek sem birják teljesen meghonosítani, pedig ő náluk minden mulatságnak java része formaságokból és szertartásokból áll. Miként lehetne tehát a magyar vadásznak arra