Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 3. A hajtás

— 89 — zöldkabátosaink mesterekben bővelkedő czéhe igen laza fegyelmit és igen sok tarka-barka tulajdonságokban tündöklő tagokból áll. Tisztelet, becsület a kivételeknek; ezek igen ritkák, de azért annál inkább megbecsülendők. Néhány igazi főúr és nemes szenvedélyű vadász kezén lévő uradalom kivételével, mi a szarvasvadászatnak jónevű czége alatt a leghihetetlenebb és legcsunyább dögvadászatokat szoktuk űzni. Megjegyzem, hogy midőn az ilyen nálunk szokásos szarvasvadászatnak jellegzetes képét próbálom megrajzolni, távol áll tőlem a gondolat, mintha valakit, s különösen mintha vadászat rendező jó barátaimat, kedves vadászczimboráimat kigúnyolni és bántani, s az ő rovásukra a magam tulajdonságait és gondolkozását fitogtatni akarnám. Magam is igen sokszor vettem részt az ilyen vadászatokban, cselekedtem, úgy mint mások cselekvének, szánom és bánom bűneimet miként bizonyára ők is megszánták és megbánták, s velem együtt megfogadták, hogy megjavulnak. A magam mentségére legfeljebb azt hozhatom fel, hogy én soha söréttel szarvasra nem lőttem. Minthogy a szarvasvadászat előkelő mulatság, arra minden környékbeli uri embert és távoli jóbarátot meg kell hivni, ha csak egy szál rozsdás puska lóg is a fogasán. A most bemutatkozó albiró és a legutóbb megválasztott szolgabiró, a kik a vidékre helyeztetvén, most csaptak fel vadásznak, és a szabadban még soha szarvast nem láttak, halálos ellenségei lesznek annak a vadászatrendezőnek, a ki őket a szarvasvadászatra meg nem hivta. A szomszéd uradalom öreg erdészét, a ki két gotyót röpít a nyiladékon áttörő szarvas lapjára, nem lehet meghívni, mert nem illik bele ebbe az uri társaságba. Mikor aztán a találkozás helyén egybegyűlt a társaság, a ki nem látta, soha el nem hinné, micsoda lehetetlen választék kerül össze ilyenkor: tenyérnyi szélesen kimeredező kézelők, gallérok, világos szürke felöltők és kalapok, vörös szinű bőrsipkák és kabátok; egycsövű, kétcsövű és háromcsövű puskák, lovassági karabélyok, egy- és kétcsövű expressek, ischeli stutzok, Colt-, Mauser- és Manlicher ismétlő fegyverek; sörét, posta, ficzkó, Witzleben-, Manlicher-, express- és gömbölyű-golyók a leghihetetlenebb változatokban. Láttam én már ilyen helyen 9 mm.-res Flobert-puskát is. Ez a flobertes puskás azóta a túlvilág vaddús virányain kiméli hibás lövéseivel a szarvasokat, s én, minthogy itt felemlítettem, tartozom emlékének azzal az igazolással, hogy ő azzal a Flobert-puskával mindenesetre több érzéket tanúsított a fővad vadászata iránt, mint azok, a kik sörétes fecskendőkkel jelentek meg a vadászaton; de aztán meg igen jó czimbora volt az ebédnél és a kártyaasztalnál, természetes tehát, hogy semmiféle valamire való vadászatról nem hiányozhatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom