Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 1. A cserkelés

— 56 — Szarvas-vadászaink legnagyobb része ma megelégszik azzal, hogy őt a bőgő szarvas közelébe vezessék, s ö mértföldekre járó golyóját a vad felé röpíthesse. Napokig járni a szarvas után, minden csinját-binját kitanulni s azután biztossággal, jó lövésre megköze­líteni és leteríteni, az fáradságos, nem kontárnak való munka. Pedig mennyi élvezettől fosztja meg magát a vadász, a ki a cserkelésnél vakon csakis a vezetőre kénytelen támaszkodni; ennek a vezetőnek a tudásától és jó akaratától függ azután a vadász üdve és boldog­sága s az eredmény rendesen egyenes arányban áll a kilátásban levő ajándék nagyságával, nem is említve, hogy az a vezető, ha valóban hivatása magaslatán áll, cserkelés közben sokkal több és sokkal nagyobb élvezetben részesül, mint maga a vadász, feltéve, hogy a vadász rossz lövése nem billenti félre a mérleget, mert ez aztán a szakavatott vezetőnek okoz százszorta nagyobb kellemetlen­séget és bosszúságot. E nem egészen ide tartozó kitérés után térjünk vissza tulaj­donképpeni tárgyunkra, a cserkelésre. Szó volt róla, hogy a cserkelés alatt a vadászatnak azon módját értjük, midőn a vadász a vadat belopni, vagyis lőtávolra megközelíteni igyekszik, hogy azt meglője és hatalmába kerítse. Szántszándékkal használtam e szót »belopni«, mert vannak hozzá nem értők, a kik azzal akarják a cserkelés értékét leszállítani, hogy a cserkelő nem nyíltan iizi a vadat, hanem meglopja annak életét. Ez a vád talán a lesre, de a cserkelésre egy­általában nem alkalmazható, mert a mindig éber, éles érzékű, önvédelmében mindig ravasz vadat belopni nem könnyű dolog. E küzdelemben a vadnak saját ravaszságában és érzékei élességében annyi a pajzsa és kibúvója, hogy a kontár bizonyára igen sok kudarczot fog eltitkolni és eltagadni addig, a mig egyszer meg­érdemelt zöld gallyat tehet kalapja mellé. S ha már a fürge őzbakot nem könnyű becserkélni, ennek megközelítése mégis gyerekjáték a kövér szarvasnak belopásához képest. Midőn a vadász saját élményeit beszéli, rendesen megmoso­lyogják. Ezt elkerülendő Raesfeldnek, a valóban szakavatott tollú vadászati irónak egy bájosan megrajzolt cserkelését közlöm e helyen hű fordításban, a fiatalságnak tanulságul, a tapasztalt vadásznak emlékei felújításául. Tudom, hogy a jó vadász mindig szívesen kiséri a mestert az ilyen kirándulásnál. r »Ejjel erős zivatarral bőséges sürii eső esett, mely csak éjfél után szűnt meg. Augusztusban vagyunk, hajnali három óra táján elhagyjuk a vadászlakot, minekutána a szélkakas felé vetett pillan­tással a szél irányáról meggyőződést szereztünk. Az öreg Dianna

Next

/
Oldalképek
Tartalom