Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

I. Rész: A szarvas természetrajza - 1. A szarvas és életmódja

A szarvasnak számos ellensége közül legveszedelmesebb a farkas és a hiúz; a jó agancsos győzedelmesen verekszik meg egy-két farkassal, de a nagyobb számnak ő is áldozatul esik. A sutavad biztos prédája a farkasnak és hiúznak- A kis borjút tehetetlensége korában megtámadja a róka, vadmacska, a nyuszt, a görény, sőt a menyét is. A szárnyas ragadozók közül veszélyes a kis borjúra a keselyű, a sas, a kánya és a karvaly; mondják, hogy a héja és a holló is megkisérli a támadást, ha anyja nincs a közelében. A betegségek közül legtöbb áldozatot szed a fővad soraiból a lépfene és a vérhas. Összes háziállatjaink nagy pusztítója a lépfene, ott a hol habár elszórtan, de állandóan jelentkezik, a hol tehát a lépfene spórái a növényzeten, különösen a legelőkön és réteken elszaporodtak, s a táplálékkal a vad is felszedi és évről évre a fővadból is kiveszi dézsmáját; a hol pedig járványosán lép fel, a szarvasok csapatait is éppen úgy megritkítja, mint a marháink gulyáit és sertéseink kondáit. Midőn erős és takarmányban szegény telek után hirtelen kitavaszodik s a fővad elgyengült emésztőszerveivel mohón neki esik a fakadó növényzetnek, vérhasban szokott megbetegedni gyakran oly mértékben, hogy a gyöngébb rész elpusztul tőle. Iszapos, árvizjárta legelőkön gyakran a mételyt is felveszi a fővad, de nagy arányú elhullás e baj folytán nem szokott előfordulni. A keleti marhavész és a száj- és körömfájás is átragad a fertőzött legelőkön a szarvasmarháról a fővadra; az előbbi épp oly lefolyású és oly gyilkoló, mint a szarvasmarhánál, úgy hogy az összes fertőzött csapatok elpusztulnak benne, míg a száj- és körömfájás enyhe lefolyású és elhullás e bajban tudtommal nem fordult elő. Nagyon elkinozzák a szarvasokat a különféle fajtájú bögölyök, s ezek közül különösen az orrbögölyök, névszerinti a cephenomia rufibarbis, a pharyngomyia picta és az oestrus auribarbis. Ezek a szarvas orrlyukaiba szöktetik, dobják apró álczáikat, — nem, mint sokan állítják, petéiket, — melyek az orr hártyáján rögtön megkapaszkodnak, úgy hogy tiisszögést idéznek elő. Ez a tüsszögés azonban nem szabadítja meg a vadat kínzóitól, mert azok kampóikat úgy beleakasztják az orr nyálkás hártyájába, hogy a tüsszögés el nem távolithatja; innen azután a légcsőbe vándorolnak s ott megtelepedvén oly daganatokat okoznak, hogy sokszor az illető vadnak megfulladását okozzák. Nyáron, julius hóban, a nagyra nőtt álczák köhögés útján kihullanak és a földben báb alakban töltik a telet, hogy tavaszszal szárnyra kelve ugyan a fenti módon gondoskodjanak a gonosz faj fentartásáról. Érdekes, hogy mennyire ismeri a fővad a bögölyök ezen veszedelmes fajtáit, mert a többi bögölyre iigyet