Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

I. Rész: A szarvas természetrajza - 1. A szarvas és életmódja

— 26 — Noha a legtöbb vadászati iró azt állítja, hogy a szarvastehén 40—41 hétig hordja vemhét, én Raesfelddel tartok, a ki a vemhesség időszakát 35 hétre teszi. Nálunk ugyanis a bőgés október hó elején éri el tetőpontját és a legtöbb ellés junius hó közepén történik, ez tehát megfelel a Raesfeld által vélelmezett 35—36 heti vemhes­ségnek. A tehén az ellési időre valamely sűrűség mélyébe vonul, és ott egy, legfölebb két borjúnak ád életet. Az újszülött borjú az első három napon át meglehetősen tehetetlen, de a negyedik, ötödik napon már lassan elkíséri anyját s egyhetes korában már a jó futó sem bírná elfogni. Az első napokban ha veszély közeledik, a kis borjú meglapul a harasztban vagy fűben s az anyja mindenféle ravaszsággal iparkodik a fenyegető ellenséget borjától elcsalni; a sassal, rókával, sőt a magános farkassal is megverekszik s első lábá­nak éles csülkeivel oly csapásokat osztogat, hogy rendesen győztes­ként marad a csatatéren. Borját őszig, az üzekedési időig szoptatja, s a következő év ugyanezen időszakáig vezeti és tartja magánál. Az üszőborjú tizenöt hónapos korában üzekedik s két éves korában anyává lesz. A bikaborjú csak nyolczéves korában éri el fejlődésének tetőpontját, noha már hároméves korában tenyészképes, sőt én már ismételve láttam csapos bikaborjút rigyetési folttal a hasán. Ez a kivételes állapot azonban, véleményem szerint, csak ott fordulhat elő, a hol aránytalanul sok a tehén és kevés a bika. Fogságban a szarvas, különösen a suta, igen megszelídül s nagyon ragaszkodó és barátságos, de a bika az üzekedési korszakban nyugtalan, durva és verekedő lesz, úgy hogy a gondozóját is meg­támadja s arra nézve is veszedelmessé válik. Az üzekedés dühében egyébként szabad területen is sokszor támadólag lép fel, különösen az úgynevezett gyilkos szarvas, mely rendellenes agancsa folytán lesz elbizakodottá és verekedővé, s üzekedési dühében megtámad embert, állatot egyaránt. A német vadászati irodalomban gyakran olvasunk az ilyen támadási esetekről, a midőn a szarvas a targalyt szedő asszonyokat, a szarvasmarhát, sőt a kocsiba fogott lovakat is meg­támadta és megsebesítette; a saját kocsisommal történt meg, hogy midőn bőgéskor hajnalban kocsival utánam jött az erdőbe, egy derék tizenkettes háromszor megtámadta a lovakat s mindannyiszor csak erős ostorcsapásokkal volt elterelhető. Az üzekedés időszakán kivül a szarvas soha sem támadja meg az embert, még sebesülés esetében sem, de azért az elejtett és még meg nem dermedt szarvashoz óvatos­sággal kell közeledni, mert ilyenkor agancsának ütése vagy csülkeinek rúgása életveszélyessé válhatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom