Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 5. A sebzett vad keresése

— 108 — r örömétől, elveszti a vadból származó vadászati hasznot. Es a mi a legsúlyosabb beszámítás alá esik, a szegény vadnak hosszú és kimondhatatlan kinok között nyomorultan kell elvesznie. A szarvasvadásznak tehát elengedhetlen kötelessége, miként már többször említettem, hogy magát a golyó lövésébe jól begyakorolja, s a vadat inkább futni engedje, semhogy elhamarkodott, hebehurgya lövést tegyen. De ha mégis másként nyomta meg a ravaszt, mint kellett volna, minden körülmények között azon meggyőződésből induljon ki, hogy golyója bizonyosan talált, hogy tehát a vadnak meg kellett sebesülnie. Ebből az erős akarattal támogatott meggyőződésből fogja meríteni a türelmet és kitartást ahhoz a fáradságos, sokszor számtalan kellemetlenséggel járó, aprólékos kutatáshoz, mely a siker magvát hordja méhében. Ha mást nem, az elugró vad csülkeinek lenyomatát okvetlenül meg fogja s meg kell találnia. E benyomások között vagy közvetlen azok mellett kell keresnie a golyó vágta szőrszálakat; e pontból kell kiindulnia, hogy nyomot nyom után kikutatva, az esetleg később jelentkező verítéket megtalálhassa. Ez nem felületes kontár munka, hanem a kötelesség érzetéből kiinduló, a vad kíméletét és szeretetét igazoló, becsületes fáradság. Mindezekről már annak idején tettünk említést, de ezt a fontos szabályt soha sem lehet elég gyakran ismételni. Akár van vérebe, akár nincsen, a lövés helyét a vadásznak kell a legalaposabban átkutatnia és az elmenekült vad nyomait bizonyos távolságra követnie, hogy a vérebet a nyomra rávezethesse. A vadásznak kell megmutatnia, hogy az eb mit keressen és hol keresse. Ha a vadász a kutyától várja az útbaigazítást, nagy hiba van a kréta körül. Jó, megbízható vérebet minden pagonyban kell tartani, a hol fővadra vadásznak, mert véreb nélkül nincsen alapos utánkeresés. Ha a vadász a vademberek éles érzékeivel birna is, ha tartós, erős veríték nem mutatkozik, annyi akadálylyal kell megküzdenie, hogy végre is a legtöbb esetben csak a szerencsés véletlennek s nem a saját érzékeinek és tudásának köszönheti az eredményt. Mert az egyedüli biztos vezető a kitűnő orr, azzal pedig sajnos csak a jó kutya rendelkezik. Ha mégis véreb nélkül vagyunk kénytelenek a vadat keresni, akkor ne kíméljük az időt a lövés helyének és környezetének alapos átkutatásához. A vad után úgy sem szabad egy-két óra lefolyása előtt elindulni, mert ezzel a sziv- és jó tiidő-lövés kivételével mindig elugrasztanánk az esetleg leheveredett beteg vadat. Ha megtaláltuk a lövés helyét, ne mulaszszuk el soha annak ággal való megjelölé-