Balkay Adolf: A szarvas és vadászata. Budapest, 1903.

II. Rész: A szarvas vadászata - 4. A kopózás

— 102 — hát az annyi mindenféle esélyre felkészült vadász nem koczkáztathatja a fárasztó vadászat eredményét azzal, hogy az őzet, nyulat vagy rókát golyóval elhibázza. Igaz ugyan, hogy ezen elővigyázat mellett a legtöbb fővad, mely az ilyen vadászatok alkalmával lövésre kerül, ficzkóval vagy erős söréttel megsebezve a vadászra nézve rendesen elvész, mert vagy a veritékes nyomon kitartó kopóknak, vagy a ragadozóknak prédájává válik; de a rendszertelen vadászatnak mindig és mindenhol ezek voltak és ezek lesznek a hátrányai. Különben is, a midőn azok a vadászok, a kiknél a kopózás még divik, azt mondják, hogy mi azért használjuk a kopót, mert nálunk az erdőknek nagy kiterjedése és vad nélkül való nagy szűkölködése folytán másként vadászni nem lehet, rendesen összetévesztik az okot az okozattal; mert talán száz közül kilenczven esetben sokkal inkább megközelítenék a valóságot, ha a tételt akként állítanák fel, hogy nagykiterjedésű erdeinkben azért oly kevés a vad, mert mi mindig csak kopókkal vadászunk. Mi sem riasztja el annyira a vadat, de különösen a fővadat, mint a gyakori kopózás és legfőképpen a rendszertelen kopózás; mert a hol ez utóbbi vadászati mód honos, ott rendesen minden ember vadászik, ott a vadászati jogokkal, a birtok határaival senki sem törődik; minden puskásnak, ki jogosan vagy jogtalanul vadászik, van egy-két kopónak nevezett vagy csak annak használt, elképzelhetetlen származású csahosa, a melyek gazdáj okkal vagy a nélkül télennyáron napról napra felzavarják és fellármázzák az egész vidék erdőségeit. Ilyen állapotok uralkodnak még sok helyütt széles e hazában, a nélkül, hogy a vadászati törvénynek valamelyes hatása észlelhető volna, vagy reméleni lehetne, hogy ez állapotok belátható időben javulni fognak. Ez az oka, a miért én az előző fejezetben azon merev álláspontomnak adtam kifejezést, hogy ha tőlem függne, a kopózást feltétlenül eltörülném a föld színéről. Erdély bérczei között, a Kárpátokban, Horvátországban és Boszniában bizonyára sok jó vadász van, a ki örömmel és hálával fogadná ezt a tilalmat és annak szigorú végrehajtását. Pedig mi tagadás benne, a kopózás, a maga helyén és a maga idejében űzve, gyönyörű mulatság, melynek éppen ezért, és daczára az e téren uralkodó visszaéléseknek és az általa előidézett szomorú állapotoknak, még ma is igen sok szenvedélyes pártolója akad az őserdőkkel borított bérezés vidékeken.