Alvinczy Sándor: A Szaharában , útirajzok és tanulmányok / Budapest, Franklin, [1890]. / Sz.Zs. 1473

XI. A Szahara

A SZAHARA. 87 A liomokbuczkákról külön fogok szólni; a bennünket itt közelebbről érdeklő síkságokról megjegyzem, hogy azok a talaj minősége, a közepes hőmérsék, az évszakok változatai, a szelek iránya, az esővíz bősége és sok egyéb fizikai körülmény szerint különféle képben tűnnek szemeink elé. Néhol a róna talaja agyagos és szilárd, máshol mészkőből áll s itt-ott meredek falú szakadékok tátongnak benne, ismét más helyt homokos s a szél hullámokat torlaszt rajta, mint a tengeren. Olyan síkságok, hol a növényzet nagyobb területeken teljesen hiányoznék, csak ritkábban találhatók; gyakoriabbak, melyek csak helylyel-közzel mutatnak föl jobbára csak egy fajtájú növényeket; leginkább csak ürömféléket vagy bogácskórókat és tövises mimózákat lehet látni. A legtöbb síkságnak időközönként t. i. az esős évszakokban, vagy pedig az egész éven át felségesen zöldelő, virágokkal hímezett rétségei vannak. Az oázokat a felszínre fölbukkanó búvó vizek létesítik. Artézi kutak által újabbi időben a sivatag kopár földszínét sok helyt nagyszerű ültetvényteleppé varázsolták át a Szaharának a francziák által elfoglalt területein. E hegyekkel, rónákkal s ezerféle domborzati módozatokkal bíró roppant sivatagon az éghajlat igen változatos. Egyáltalában a Szahara forró nappalait követő éjszakák általában igen hidegek. A dér gyakori s oly nappalokra, melyeken a hőség szétpattogtatja a köveket, oly éjszakák következnek, a melyeken a hideg repeszti meg őket. A hideg és meleg közti eltérések néhol 80 fokot tesznek. A síkságnak csak két hónapnyi rendkívüli forrósága van; két tavasza áprilban és októberben kezdődik. Január és márczius között vannak a telet képező hideg esőzések.