Alvinczy Sándor: A Szaharában , útirajzok és tanulmányok / Budapest, Franklin, [1890]. / Sz.Zs. 1473

XI. A Szahara

88 A SZAHARÁBAN. A növényzetnek legjelentékenyebb képviselője a datolyapálma. Ezek a fák, melyek gyökereikkel a vízben s koronájukkal a tűzben élnek, képezik az oázokban megtelepedett népségnek a gazdagságát, mert gyümölcseik egyaránt eledelül szolgálnak embernek, baromnak, tevének, lónak és kutyának. A kék levegőben liintálódzó leveleiknek széles ernyője alatt tenyésznek kajszi- és őszi baraczkfák, a gránátalmák és a gyümölcsökkel megrakott narancsfák; a szőlővenyigék derekaikra futnak föl; a kukoricza, buza, árpa a gyümölcsök ezen erdejének árnyékában érik s még alantabb a szerény lóhere foglalja el a nedves talajnak legparányibb terét is. Kint a síkságon leginkább a sis, az alala és a halfa magas füvek vannak elterjedve a nedvesebb talajú alföldeken, melyekkel gyakran sok száz négyzet kilométer van befedve, a szárazabb síkságokon leginkább ürömfélék vagy

7 bogácskórók és mimózák tengenek. Sajátságos az, hogy egy-egy nagyobb területen mindig egyfajta növény az uralkodó. Az állatvilágot illetőleg fölemlítendők mindenek előtt az oroszlánok, melyek ellenkezőleg a költői kifejezésekkel nem annyira a kietlen sivatagokban, mint inkább az erdős, vízforrásokban, búvóhelyekben s vadakban bővelkedő hegységekben tanyáznak s onnan rándulnak ki a környező síkságra razziára, ha a sűrűségben nem találnak prédát. Hasonlóan a tigrisek és párduczok. Hogy elszégyenlettem magamat, midőn kint a pusztaságban, hol a kutak egy-két najn járásra vannak egymástól, abbeli óhajtásomnak adtam kifejezést, hogy szeretném már egyszer oroszlánra elsütni puskámat, kísérőim egyike mosolyogva kérdé: «hát az európaiak azt hiszik, hogy az oroszlánok füvet esznek és levegőt isznak?» A nagy erdőségekben sok a majom is, mindig 2—300-an vannak együtt s