Alvinczy Sándor: A Szaharában , útirajzok és tanulmányok / Budapest, Franklin, [1890]. / Sz.Zs. 1473

XIX. Vadászat

24-0 A SZAHARÁBAN. nézett a félelmes megjelenésre. Az oroszlán erre bizalmasan közeledett feléje s kiitta a tömlő tartalmát s miként a macskák -— midőü czirogatjuk — hozzánk dörzsölődzenek, úgy tevé az oroszlán is akaratlan jótevőjével. A futár e barátságos nyilatkozatokra visszanyerte bátorságát, megtöltötte újra tömlőjét és folytatta útját. Az oroszlán órákon keresztül kisérte: hol nyomában követte, hol megelőzte, s valahányszor mellette volt vagy szaglázta vagy hozzá dörzsölődzött. «Lehet különben» — mondá a kalandnak hőse — «hogy csak azért követett, mert búvóhelyéhez, hol nősténye és kölkei várhattak prédára, szintén arra kellett mennie s mert maga már nem lehetett éhes, engemet pedig megölve oly messze czipelni nehéznek gondolt; nem lehetetlen, mikép ő abban reménykedett, ha oda közelbe mennék, prédául szánna övéinek s talán azért is szaglált meg annyiszor, megakarva tudni, vájjon eléggé ízletes pecsenye lennék-e a tisztelt családnak. De utóvégre az is lehetséges, hogy csupa háladatosságból a nyújtott italért kisért engem azon területen át, hol más félelmes találkozásoknak lehettem kitéve, megakarva ily veszedelmek ellen óvni». Az oroszlánnak nagylelkűsége úgy értelmezendő, hogy ha őt meg nem támadják és az éhség préda ejtésére nem készti, csupa vérengzési hajlamb 31 nem bántja sem az embert, sem az állatokat. De azért nem tanácsos vele találkozni, mert rejtekhelyének elhagyására rendesen csak az éhség bírja s különösen a síkságban való mutatkozása rettenetes étvágyra enged következtetni. Nem szokott szaladni mint a kutya, hanem a macskáéhoz hasonló rugékony, sima léptekkel halad vagy pedig 5—6 méter hosszú szökésekben ugrik. Tekintete rendesen nyugodt, méltóságos és csak ha föl van ingerülve, szokott dühöngeni. Prédáját csak nagy éhségben üldözi,