Alvinczy Sándor: A Szaharában , útirajzok és tanulmányok / Budapest, Franklin, [1890]. / Sz.Zs. 1473
XIX. Vadászat
147 elvitassa tőle a prédát. Öt láb magas volt, a mint fejét föltartotta. Az oroszlán mindenekelőtt a gazellára ugrott s mialatt ez vinyogva vergődött körmei között, mereven nézett a közel álló vadászra. Az arabs meg sem moczczant, mert tudta, hogy ily esetben a teljes mozdulatlanság az egyedüli mentő szer. Nem gondolt sem arra, hogy puskáját újra megtöltse, sem arra, hogy megszaladjon. Mindkét esethen el lett volna veszve. Az oroszlán egyre nézte vörös és fénylő macska szemeivel. Habozni látszott a két préda közt: a körmei közt vergődő és a mozdulatlan között. Két hosszú perez telt el így. Az oroszlán nézte a vadászt, ez visszanézte az oroszlánt és még csak nem is pislantott. Ekkor az oroszlán, állkapcsai egy hatalmas mozdulatával fogai közé ragadta a még lihegő és vinnyogó gazellát s elrohant vele; vitte, mint a kutya a nyulat, csörtetve a magas fűben, be az erdőbe, melynek cserjéit tördelte, míg a sűrűben eltűnt. Valahányszor előnyös alkalom nyílt, mindig nagy érdeklődéssel igyekeztem magamat alaposan tájékoztatni az állatok büszke királyának jellemsajátságait illetőleg. A meséinkben neki tulajdonított nemes vonások iránt óhajtottam tisztába jönni és mindazoknak egybehangzó adatai szerint, kik oroszlánnal nem egyszer néztek farkasszemet, annak méltóságérzete, nagylelkűsége, sőt háladatossága is igazoltaknak bizonyultak be. Egy törzsfőnök futárját sürgős izenettel bízta meg egy szövetségeséhez s a gyorsfutó a rendes három napi utat pihenés nélkül húsz óra alatt szándékozott megtenni. Az útnak felén már túl volt, midőn egy kúthoz ért, hol ő néhány pillanatra megállapodott, hogy kis tömlőjét friss vízzel töltse meg. Egyszerre csak előtte áll egy sörényes oroszlán. A futár majdhogy kővé nem vált meglepetésében s mozdulatlanul tartva kezében a vízzel telt tömlőt, mereven 10*
