Alvinczy Sándor: A Szaharában , útirajzok és tanulmányok / Budapest, Franklin, [1890]. / Sz.Zs. 1473

XVIII. Ünnepélyek és közmulatozások

138«Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar!» megfogadva, hogy «áldjon vagy verjen sors keze», ott élnem és halnom kell! Az ünnepélynek vallási czeremóniája az utóimával befejeződött, mindenki ismét lóra ült s a menet vissza^ indult a városba; ellentétben a kivonulás ájtatos némaságával, most már zajos éneklés, örömujjongás és lövöldözés közepette haladtak át az utczákon. A délczeg lovasok annak tudatában, hogy a legszebb hölgyek biráló tekintetekkel méregetik, mindenkép azon voltak, hogy megjelenésükkel elragadtatásba ejtsék. A lovak, mintha csak megértenék uraik szándókát, oly büszkén lépdeltek. Ami «éljen!»-einknek megfelelő «juh! juh!» kiáltások üdvözölték az egyes csoportokat. Az aghával élükön a versenyek terére érkeztek, hogy a fiatalság ott a harczi játékok érdekes látványával gyönyörködtesse a közönséget; A lovasoknak harczi játékai avagy bravourmutatványai fantáziá-nak neveztetnek és' a fantázia az araboknak ép oly nemzeti speczialitását képezi, mint nekünk magyaroknak a czigányzene melletti sírva-vigadás. Mind a kettőnek az a közös vonása van, hogy kitörésre fakasztva a lényeinket jellemző érzelmeket, az őrjöngéssel határos extázisba ejtik egész valónkat. Miután egyesek testi birokban mutatták izmaiknak nagy rugékonyságát és erejét, mások fegyvereiknek lovaglás közbeni fantasztikus játékaival rendkívüli ügyességüknek adták tanújelét, ismét mások mint merész lovasok igyekeztek tündökölni a nézők nagy gyönyörűségére. Az aghának második fia, ki délczeg megjelenésével ritkította párját s a fantázia alkalmával merész lovaglási bravourjaival és fantasztikus mutatványaival fegyverek kezelésében leginkább kitüntette magát, fölényét egy végleges versenyben