Alvinczy Sándor: A Szaharában , útirajzok és tanulmányok / Budapest, Franklin, [1890]. / Sz.Zs. 1473

XVI. Társadalmi rend

121 unokája vagy dédunokája végre oly korban volt, hogy nősülhetett: a patriarka azonkívül hogy megfizette érte a nászdíjat a menyasszony szülőinek, az líj párnak — ha szükséges volt — új sátrat szerelt föl, mely az illetőknek szintén sajátjukká lett. Az egyedi tulajdon már az ősatya életében is még nagyobb jelentőségre fejlődhetett, ha t. i. a patriarcha nagyon sokáig élt s nemzetsége nagy elszaporodásával a közös étkezések s egyáltalán az új családok benső ügyeinek központi vezetése lehetetlenné váltak. Valószínű, hogy az ősatya, midőn a körülmények ezt kívánták, már életében fölosztotta törzsvagyonának egy részét fiai között, kik azután a maguk leszármazottjaival mint a sátorcsoportnak alrészei, külön vagyonköziiletben éltek. Az ősatya halálakor pedig fölosztották az ingó vagyont, míg az ingatlanok: a legelők, a kutak és források közös tulajdonnak maradtak. Tehát az ősatya fiai ily módon központjaivá lettek a törzs kebelében keletkezett vagyon-közösségeknek, melyek a családi jellegű kormányformával kapcsolatban tovább alakultak. Idővel különféle változások állhattak be egyes vagyonközületek állományában: ott is, hol a nemzedék elszaporodásánál fogva több osztozkodás történt, ott is, hol megszakadás vagy elhalálozások folytán több vagyonállomány egygyé olvadva, egy fejre szállott. De nemcsak az örökösödés megosztó vagy egyesítő tényénél fogva, hanem a közület tagjainak értelme, a kedvező vagy kedvezőtlen viszonyok szerint ugyanazon törzsben lehetnek különféle modú nemzetségek vagy egyes családok. A családi közületben élő nagykorú tagnak személyes szerzeményei magánvagyont képeznek. Az ősatya halála után annak legidősebb fia lett seik vagyis a törzs főnöke; többi fivérei pedig a keletkezett családi vagyonközületeknek váltak fejeivé. A tovább ala-